30 éves a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű

30 éves a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű30 éves a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű

2012. október 4-én délelőtt 10:00 órakor került sor a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű fennállásának 30. évfordulója alkalmából megrendezett sajtótájékoztatóval és létesítmény - bejárással egybekötött ünnepi esemény lebonyolítására.

Az eseményen részt vett Tarlós István főpolgármester, aki ünnepi beszédében méltatta Magyarország egyetlen kommunális hulladéktüzelésű erőművét.

Beszédében említést tett a Mű 2005-ben befejeződött rekonstrukciójáról, és elmondta, hogy a folyamatosan szigorodó környezetvédelmi követelményekhez igazodva a Hulladékhasznosító Mű füstgáztisztító berendezése igen nagy jelentőséggel bír, hiszen a beruházást követően jelentősen javult a mű energetikai hatásfoka, évi 420.000 tonnára nőtt a termikusan hasznosításra kerülő hulladék mennyisége. Kiemelte azt is, hogy a Budapesten keletkező szilárd hulladékok mintegy 60 %-át energiaként hasznosítják, hozzájárulva ezzel a főváros villamos energia és távhő ellátásához is.

Klug Lajos az FKF Zrt. vezérigazgatója beszédében elmondta, hogy a Hulladékhasznosító Mű 30 éves működése alatt összesen 9 millió tonna hulladékot tüzelt el. Ez akkora mennyiség, amit ha a Margitszigeten helyeznénk el, akkor 30 méter magasan borítaná be a hulladék az egész területet.Kiemelte, hogy a klímavédelem szempontjából is pozitív jelentőségű az égetőmű. A hulladék biológiailag lebomló hányadának tüzelésekor keletkező szén-dioxid klíma-semleges, azaz nem növeli az üvegházhatást.

Végül külön köszönetet mondott Dr. Hajdu Györgynek az FKF Zrt. volt vezérigazgatójának és Bánhidy Jánosnak, aki az üzembehelyezéstől 27 éven keresztül irányította az erőművet.

 Az ünnepi beszédek után Sámson László, a Hulladékhasznosító mű jelenlegi igazgatója szakmai vezetésével sor került a létesítmény-bejárására. A vendégek között volt Szarvas Ferenc a BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. vezérigazgatója, Vámosi Oszkár az Országos Hulladékhasznosító Ügynökség ügyvezető igazgatója,valamint a XV. kerületi önkormányzat képviseletében Bitvai Nándor alpolgármester is.