A Budapest Gyógyfürdői Zrt. nyerte idén az Év Vagyonkezelője díjat

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. nyerte idén az Év Vagyonkezelője díjatA Budapest Gyógyfürdői Zrt. nyerte idén az Év Vagyonkezelője díjat
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. között 2013 januárjában aláírásra került vagyonkezelési szerződése alapján a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2013. október 22-én kezdte meg a Rudas Gyógyfürdő déli szárnyának rekonstrukcióját. A felújítás eredményeképpen egy új élményfürdő került kialakításra, mely szervesen kapcsolódik a fürdő meglévő egységéhez. Az MNV Zrt. a fürdő felújításáért a 2014. Év Vagyonkezelője díjat adományozza a Budapest Gyógyfürdői Zrt. részére.
A rekonstrukció elsődleges célja a palackozó üzem fürdőhöz való csatolása, épületének felújítása és a fürdő profiljához illő funkciókkal való ellátása volt. E cél megvalósításához azonban szükséges volt a fürdőn belüli közlekedés és a vendégek öltöző tereinek átszervezése is.
A beruházás során létesített földszinti medencetérben két közepes méretű és két kisebb (merülő) medence került kialakításra. Az emeleten egy, az utcáról is megközelíthető, 232 m2 területű étterem várja a vendégeket. A tetőteraszon pedig napozóterasz és panorámamedence üzemel.
A mintegy 1 milliárd Ft értékű fejlesztéseket a BGYH Zrt. stabil anyagi helyzetének köszönhetően önerőből valósította meg. A felújítás eredményeképpen a korábban romos déli épületrész mára a város ékkövévé vált. Az új részleg átadása óta a fürdő, a várakozásoknak megfelelően, hatalmas látogatottságnak örvend mind a budapestiek, mind a turisták körében.
A fejlesztések lezárásaként 2014. december végén próbaüzemmel indul az új szaunavilág, melyben különböző típusú szaunák (finn szauna, aromakabin, bioszauna, élményzuhany) teszik teljessé a fürdőzés élményét.