A FŐKERT Nonprofit Zrt. idén is több ezer árvácska kiültetésével teszi színesebbé a Főváros kiemelt zöld területeit

A FŐKERT Nonprofit Zrt. idén is több ezer árvácska kiültetésével teszi színesebbé a Főváros kiemelt zöld területeitA FŐKERT Nonprofit Zrt. idén is több ezer árvácska kiültetésével teszi színesebbé a Főváros kiemelt zöld területeit

A FŐKERT Nonprofit Zrt. munkatársai az egynyári növények eltávolítása után, valamint a virágágyak megfelelő előkészítését követően a kétnyári virágok kiültetését október első hetében kezdik meg.  Az őszi ültetésnél elsősorban a turisztikailag fontos területekre összpontosítanak, így többek között a Margitszigeten, a Clark Ádám téren, a Szépművészeti Múzeumnál, az Eötvös téren, valamint a Széchenyi rakparton ültetnek színpompás virágokat.

A szeptember végi, október elejei ültetéskor gyakran éri a FŐKERTet kritika, miért távolítják el a virágágyakból a még szépnek tűnő, színes egynyári növényeket. Az igazság az, hogy ezek a növények már csak távolról szépek, egy-egy hűvösebb éjszaka után nemcsak a virágok, de a növények is megbarnulnak, összeesnek. Az időben elültetett és kellő talajhőmérséklet mellett begyökeresedett árvácskák ellenben szépen elbokrosodnak, gazdagon és hosszan tartóan virágoznak.

Az árvácska kertjeink és parkjaink egyik legkedveltebb virága, nem csupán díszítő értéke miatt, hanem mert tavasszal márciustól júniusig, ősszel pedig szeptembertől novemberig virágzik. Az őszi árvácskákat, csakúgy, mint az egynyári növényeket saját termesztő telepén állítja elő a FŐKERT.

Tavasszal többségében sötétebb színeket alkalmaznak, az őszi kiültetésnél azonban inkább a világító fehér, az élénksárga és a vibráló narancssárga színeket részesítik előnyben. A világos színek felhasználásának célja a komor őszi időben a feltűnő színhatás elérése, vidámabbá téve ezzel a szürkülő parkokat. Emellett nem elhanyagolandó szempont, hogy a világos fajták fejlődése gyorsabb, így átteleltetésük biztonságosabb. A kiültetett árvácskák hűvös időben is nyílnak, jól viselik a telet, nagyméretű színes virágaik szinte egész télen mutatósak.