Együttműködési Megállapodás a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a Szent István Egyetem között

Együttműködési Megállapodás a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a Szent István Egyetem közöttEgyüttműködési Megállapodás a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a Szent István Egyetem között
Szakmai együttműködési megállapodást írt alá ünnepélyes keretek között Klug Lajos a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója és Dr. Szabó István egyetemi tanár, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja 2014. június 21-én a Kar tanévzáró tanácsülésén.
 
Az együttműködési megállapodásban szereplő közös oktatási, kutatásfejlesztési tevékenység, amelyekről a szakmai egyeztetések már korábban megkezdődtek, az alábbi területekre terjed ki:
 
A gyakorlatorientált oktatási, és kutatási feladatok megvalósításának támogatása céljából az együttműködő felek a településüzemeltetés, azon belül kiemelten a hulladékgazdálkodás, hulladékfeldolgozás területéhez kapcsolódóan kutatólaboratórium létrehozását tervezik.
 
A Karon oktatott alap-, és mester szakok, valamint a szakirányú továbbképzési szakok kapcsolódási pontjaiban történő közös együttműködés. A Vállalat szakemberei meghívott vendégelőadóként megosztják szakmai tapasztalataikat a Kar hallgatóival szakterületi tantárgyi programok előadásai, gyakorlati foglalkozásai keretében.
 
A Vállalat személyi utánpótlásának támogatása céljából az együttműködő felek mérnök gyakornoki programot dolgoznak ki és indítanak el. A program keretében lehetőség nyílik a hallgatók gyakorlati felkészültségének támogatására a Vállalatnál mérnöki feladatokban való részvétel, valamint a felmerülő szakmai feladatok szakdolgozat, diplomamunka keretében történő megoldásával. A gyakornoki program várhatóan a Vállalat szakember utánpótlását is támogatni fogja.
 
A Vállalat tervezett szakterületi fejlesztései és a kapcsolódó projektszintű döntések előkészítésének támogatása céljából a Kar szellemi potenciálja kihasználásával, a témák kiemelt fontosságára tekintettel az együttműködő felek a közös kutatási munkákat az alábbi területeken indítják el:
• Üveghulladék hasznosítását célzó komplex technológiai alternatívák vizsgálata, fejlesztési javaslatok kidolgozása a tervezett szakterületi fejlesztések és a kapcsolódó projektszintű döntések előkészítésének támogatására.
• Kommunális hulladék korszerű energetikai célú újrahasznosítását lehetővé tevő technológiai rendszerek kialakítása.
 
A megállapodást indokolja, hogy az FKF Zrt. mint a legnagyobb hazai hulladékgazdálkodással foglakozó szakvállalkozás számos olyan projektet tervez, amelynek sikeres és költséghatékony kidolgozásában, a megvalósítás előkészítésében sokat segíthet az a szellemi potenciál, amellyel az Egyetem rendelkezik.
 
Mindkét fél az együttműködési keret megállapodásban megjelölt számos terület mindegyikén hasznos eredményeket vár, melyek tovább erősítik a fővárosi közszolgáltató és a nagyhírű felsőoktatási intézmény közötti eddigi sikeres szakmai kapcsolatot.