Hamarosan kezdődik Budapesten a 2014. évi lomtalanítás

Hamarosan kezdődik Budapesten a 2014. évi lomtalanításHamarosan kezdődik Budapesten a 2014. évi lomtalanítás

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. március elején - az V. kerülettel - megkezdi az idei lomtalanítást. A szolgáltatás logisztikájában változás nem lesz, az elszállítást az előző évek gyakorlatával megegyező módon végzi a társaság.
Az időpontokat a kerületi önkormányzatokkal történt egyeztetést követően alakították ki, valamint figyelembe vették a parlamenti és önkormányzati választásokat, valamint a nemzeti és vallási ünnepeket is, amikor a szolgáltatás szünetel.
Budapest kerületeit körzetekre osztották, amellyel biztosítható, hogy a lomokat koncentráltan szállíthassák el, rövidebb ideig okozzon kellemetlenséget a lakóknak, nehézséget a gyalogosoknak és a gépkocsival közlekedőknek. Az érintett kerületekben a helyi, vagy a Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai ellenőrzik a lomok kihelyezési időpontjának betartását. Az FKF Zrt. Budapest mintegy 830.000 háztartását 7-10 nappal korábban hivatalos levélben tájékoztatja a lomok kihelyezésének időpontjáról,
Levelükhöz hírlevelet is csatolnak, amely általános információkat tartalmaz, célja a lomtalanítás lebonyolításának megismertetése, valamint hogy a lakosok választ kaphassanak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is: mit lehet kikészíteni és mit nem, hová és hogyan helyezzék ki a feleslegessé vált használati tárgyakat, milyen módon lehet a jelzettől eltérő időpontban, vagy sürgősen elszállíttatni a lomot, stb. A társasházak lépcsőházaiban tájékoztató plakátot is elhelyeznek.
A kerületi lomtalanítási időpontok megtalálhatók lesznek a társaság honlapján a www.fkf.hu címen, illetve a pontos lakóhely megadásával érdeklődhetnek telefonon a 06 40 353 353-as ügyfélszolgálati számon, illetve írásban az fkfzrt@fkf.hu elektronikus levélcímen.
A háztartásokban keletkező szakszerű ártalmatlanítást igénylő anyagok leadására a társaság idén is gyűjtőpontokat üzemeltet minden körzetben az elszállítás napján, ahol leadhatók lesznek a festékek, oldószerek, gyógyszerek, stb.
Az elszállítást követően a közterület-fenntartó munkatársai elvégzik az érintett körzet koncentrált takarítását.
Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében az FKF Zrt. arra kéri a lakosságot, hogy tartsák be a tájékoztató anyagban leírtakat és csak a megjelölt időpontban helyezzék ki lomjaikat!