Idén kétszer nagyobb területen pompáznak az árvácskák

Idén kétszer nagyobb területen pompáznak az árvácskákIdén kétszer nagyobb területen pompáznak az árvácskák
Az idén észrevehetően több kétnyári növény kerül kiültetésre a FŐKERT Nonprofit Zrt. által fenntartott budapesti közparkokba, az egynyári virágok elnyílása után. A korábbi években csak a városképi, idegenforgalmi szempontból hangsúlyos területeket díszítették, most azonban a szokásos őszi ültetési felületet megduplázva, mintegy 13 ezer négyzetméternyi virágágyba közel  300 ezer db kétnyári virágot ültetnek. A kiültetett árvácskák, díszkáposzták hűvös időben is nyílnak, jól viselik a telet, valamint az árvácskák nagyméretű színes virágai szinte egész télen mutatósak. Az őszi árvácskák kiültetését már a múlt héten megkezdte a FŐKERT. Ezen a héten több mint 100 ezer darab árvácska kerül elültetésre. Termesztésre nagyvirágú fajták színkeverékét használják, hogy a tél komor szürkeségét minél jobban ellensúlyozzák. A kétnyári virágágyaknak épp ezért nem is a minta, vagy a motívum közvetítése az elsődleges feladata, sokkal fontosabb a velük elérhető élénk, feltűnő színhatás. A tavasszal előszeretettel használt piros és bordó színeket a sötét évszakban mellőzik, mert szinte teljesen beleolvadnak a környezetbe. A virágfoltokat a világító fehér, valamint az élénksárga-kék színekkel lehet jobban kiemelni. A világos fajták nagy előnye továbbá, hogy gyorsabb a fejlődésük és erőteljesebb a növekedésük, így biztonságosabb az áttelelésük.