Közszolgáltatói Nyílt Nap – 2011. május 14.

Közszolgáltatói Nyílt Nap – 2011. május 14.Közszolgáltatói Nyílt Nap – 2011. május 14.
Kivételes alkalom - szabad betekintés a város működésébe A Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. szervezésében öt fővárosi közszolgáltató cég tart nyílt napot. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé és szabadon besétálhatnak azokba a létesítményekbe, melyek egyébként nem látogathatóak. Megnézhetik a szolgáltatás mögött rejlő igen bonyolult és biztonságos infrastruktúrát, illetve az ingyenes programok keretében szakemberektől kaphatnak választ kérdéseikre. Az eseményekről részletesebben a közműtársaságok honlapján tájékozódhatnak. Fővárosi Csatornázási Művek Május 14-én 10-től 16 óráig a Közszolgáltatói Nyílt Nap keretében a Fővárosi Csatornázási Művek a következő helyszíneken várja örömmel az érdeklődőket: ◦     az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen (1044 Bp., Tímár u. 1.), ◦     a Ferencvárosi Szivattyútelepen (1095 Bp., Soroksári út 31.). A nyílt napon megmutatják, hogy mi történik a szennyvízzel, miután otthon a lefolyókon keresztül távozik. A látogatók megismerhetik, hogy az ország egyik legkorszerűbb szennyvíztisztító telepén hogyan ártalmatlanítják a környezetre káros szennyvizet, sőt azt is, miként alakítják azt át biogázzá. Emellett látható lesz a még ma is működőképes, több mint százéves, védett ipartörténeti műemlékgépekből álló Ferencvárosi Szivattyútelep. A régi gépházon kívül az új is megtekinthető, ahonnan a szennyvíz már tisztítótelepre kerül. Az érdeklődőket szakemberek vezetik körbe a telepeken. A csoportok félóránként (minden egészkor és félkor) indulnak. http://www.fcsm.hu/ Fővárosi Vízművek Május 14-én 10 és 16 óra között bárki felmehet a világ egyetlen aszimmetrikus víztornyának tetejére Budafokon, illetve megnézheti a 8 millió köbméter víz tárolására alkalmas Gruber József medencét a Gellérthegy gyomrában a Fővárosi Vízművek szakembereinek vezetésével. 8 millió liter víz a Gellérthegy gyomrában A Gruber József víztároló medence építését éppen 3 évtizeddel ezelőtt fejezték be. A létesítmény a budapestiek folyamatos vízellátásában játszik fontos szerepet: a nappali időszak fokozott vízigényét az éjszakai időszakban feltöltött tároló segít kielégíteni. A látogatók idén a Nyílt Napon megcsodálhatják a földalatti csarnok vízben tükröződő 106 oszlopát. A Sánc utca és Orom utca kereszteződésétől két percre található medencét május 14-én 10.00 és 16.00 óra között az érdeklődők kétféleképpen tekinthetik meg.  A két teljesen egyforma látogatói szárnyban betekintő ablakokon keresztül lehet megcsodálni a víztároló oszlopait. Az egyik látogatói folyosón idegenvezetés nélkül, egy kijelölt útvonalon sétálhatnak végig a nyitva tartási idő alatt érkező látogatók.  A másik szárnyba 15 percenként indul szakmai vezetéssel egybekötött látogatás, amelyre a helyszínen kell jelentkezni. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a csoportos látogatásra csak korlátozott számban tudunk jelentkezéseket fogadni, illetve, hogy a vezetés nélküli útvonalnál is számítani kell várakozási időre! Harmadik típusú találkozás Budafokon A Fővárosi Vízművek legújabb víztornyának átadásakor többen egy ufóhoz, űrhajóhoz hasonlították az új építményt, ami nem is csoda: a Budafoki Víztorony mind külső megjelenésében, mind építészeti és technikai szempontból egyedülálló víztároló létesítménynek számít. A 3000 köbméter vizet befogadó kehely hatalmas tömege ellenére is lebegőnek, súlytalannak tűnik, mivel törzse nem súlypontja alatt helyezkedik el. Méretei impozánsak: a látogatók negyvenméteres magasságból csodálhatják meg a Nagytétényi-fennsíkot és környékét. E különleges nap résztvevőit interaktív munkagép- és szerelvény-kiállítás, valamint csőszerelő-játék is várja. A Budafoki Víztorony a 7-es főútról, közösségi közlekedéssel pedig a Kosztolányi Dezső térről induló 150-es autóbusszal közelíthető meg http://vizmuvek.hu/hu/fovarosi-vizmuvek Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Szt. Gellért Gyógyfürdőfürdő 10-18 óra között, óránként ingyenes tárlatvezetés a történelmi gyógyfürdőben. A séta során megtekinthetik az Aragonit barlangot, a forrás kutat és az Európában egyedülálló 1927-ben épült, és azóta is üzemelő hullámkeltő gépet. Széchenyi Gyógyfürdő Szintén tárlatvezetésre várjuk a látogatókat 10, 11 és 12 órakor. Az Állatkerti krt. felöli bejárattól indul a séta, melynek keretében megismerhetik Európa legnagyobb fürdőkomplexumát. Ingyenes vízkóstoltatással is kedveskedünk a látogatóknak reggel 6 és 10 óra között. Szt. Lukács Gyógyfürdő          10 és 13 órakor az ivócsarnokból indul egy-egy különleges körséta. Vízkóstoltatás mellett az iszap, súlyfürdő, masszázsszolgáltatásokról adunk tájékoztatást, amely során egy kezelés folyamatát nézhetik meg a látogatók. Tájékoztatót tartunk a fürdőkultúráról, a fürdőhasználatról, azok szabályairól, sorrendiségéről, élettani hatásairól és ezeket a fürdőben a termál, uszoda és wellness részlegen be is mutatjuk. Rudas fürdő Az Erzsébet híd lábánál lévő Rudas ívókútnál ingyenes vízkóstoltatásra várjuk a látogatókat. Király fürdő 10, 11 és 13 órakor tárlatvezetésre invitáljuk a látogatókat, hogy megtekintsék Budapest egyik legrégibb török fürdőjét, mely újdonságként május 2-tól koedukált fürdőzéssel várja a látogatókat. http://www.budapestgyogyfurdoi.hu Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A hétvégén, szombaton (2011. május 14-én 10-16 óra között) nyílt napot tart a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A rendezvény helyszíne a rákospalotai Fővárosi Hulladékhasznosító Mű. Cím: Budapest XV. kerület Mélyfúró utca 10-12. (Megközelíthető a XIV. kerületi Bosnyák térről a 125-ös autóbusszal) A helyszínen az érdeklődők végigjárhatják Magyarország egyetlen kommunális hulladéktüzelésű erőművét, melyet szakembereink kalauzolásával tekinthetnek meg félóránként induló csoportokban. Megismerhetik az FKF Zrt. kiállított járműparkját, a hulladékszállító- és köztisztasági járműveket, továbbá az Európában is egyedülálló Köztisztasági Múzeumot. http://www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. A BTI Zrt. nem titkolt célja, eloszlatni a lakosság körében a félelmeket a hamvasztással kapcsolatban és bemutatni a modern, európai színvonalú hamvasztó-üzemet. A látogatók megnézhetik a hamvasztó részleget, pontos felvilágosítást kapnak arról, hogy mi történik a hamvasztás percei alatt, hogyan azonosíthatják összetéveszthetetlenül a hamvakat és milyen körülmények között vehetnek végső búcsút a hozzátartozók. A helyszínen kétóránként vezetéssel lehet körbejárni a hamvasztóüzemet és a sírkertet. Az indulások időpontjai: 09.00, 10.30, 12.00, illetve 14.00 óra. Cím: Csömör, Főnix utca 1.