MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJAT KAPOTT A SZÉCHENYI FÜRDŐ

MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJAT KAPOTT A SZÉCHENYI FÜRDŐMAGYAR TERMÉK NAGYDÍJAT KAPOTT A SZÉCHENYI FÜRDŐ
2012. szeptember 4-én 15. alkalommal adták át a Magyar Termék Nagydíj kitüntetéseket, melyeket idén minden eddiginél több, összesen 53 pályázó 58 pályázata érdemelt ki. A pályázat célja idén is az, hogy elismerje és díjazza a kiváló minőségű Magyarországon gyártott, és forgalmazott termékeket, szolgáltatásokat, elősegítse a minőségtudatos szemléletet, valamint hogy a gyártók, termelők és szolgáltatók ösztönzésével emelje a fogyasztóvédelem általános szintjét. A nyertesek, a hagyományhoz híven, a Parlament Felsőházi Termében vehették át a kitüntetéseket.

A nyertesek között található a 2013-ban 100 éves Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda is, mely egyidejűleg megkapta a TÜV Rheinland InterCert Kft. különdíját, azaz az általa biztosított medical wellness tanúsítást is. A fürdő Európa egyik legnagyobb, fedett fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, mely 1909-től 1913-ig épült, modern reneszánsz stílusban. Jelentőségét mutatja, hogy hazánkat a brüsszeli Mini-Európa makett kiállításon a fürdő épületének makettje képviseli. A fürdő több mint 1.100.000 vendéget fogad évente.

A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára 21 medence közül választhatnak a vendégek. Az élménymedencében sodrófolyosó, víz alatti pezsegtetés, nyakzuhany és az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár működik. A hagyományos gyógyszolgáltatások mellett számos wellness szolgáltatást is tartalmaz a belépőjegyár, mint például kondicionáló terem, szaunák, aerobic, vízi torna. Ivócsarnokában különféle belgyógyászati problémák kezelésére alkalmas vizet ihatunk.

Szolgáltatások
  • termál medencefürdő
  • szabadtéri uszoda és pezsgőfürdő
  • élményfürdő
  • gőzkamrák
  • szaunák
  • komplex fürdőgyógyászati ellátás
  • gyógytorna
  • súlyfürdő
  • kádfürdő
  • szénsavas kádfürdő
  • iszapkezelés
  • víz alatti vízsugármasszázs
  • orvosi gyógymasszázs
  • masszázs (frissítő – és lábmasszázs)
  • ivókúra
  • kondicionáló terem, torna és vízi aerobic
  • lábápolás
  • cellulitisz kezelés
  • SPA méregtelenítés
  • thai masszázs

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. a jövőben is színvonalas, minőségi szolgáltatásokat kíván vendégei részére biztosítani, ennek jegyében 2013-ban több mint 850.000.000 Ft összeget kíván fejlesztésre, felújításra fordítani.