Szeptember közepéig lehet strandolni Budapesten

Szeptember közepéig lehet strandolni BudapestenSzeptember közepéig lehet strandolni Budapesten

Tekintettel a kedvező időjárásra, a budapesti strandok még szeptemberben is várják a nap és a víz szerelmeseit. A strandok zárására fokozatosan, az időjárás függvényében kerül sor.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. örömmel tájékoztatja kedves Vendégeit, hogy minden strandfürdő 2012. szeptember 9-ig tart nyitva. A Római, Pünkösdfürdői és Csillaghegyi Strandfürdő zárására szeptember 10-én, hétfőn kerül sor. A többi meleg vizes standfürdő, azaz a Palatinus, Csepel és Paskál Strandfürdők az időjárás függvényében, de legkésőbb szeptember 16-án zárnak be. A Dagály Fürdő nyári területe szeptember 30-ig tart nyitva, a hullámmedence kivételével, ami szeptember 2-án üzemel az idényben utoljára.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. a strandszezonra való felkészülés jegyében több mint százmillió forintot fordított arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben várják a fürdőzésre, kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A Palatinus Strandon felújításra kerültek a vizes blokkok és a kabinos öltözők, valamint az IMAGO Kulturális Közhasznú Egyesület közreműködésével megvalósult egy baszk labdajátékra alapuló mexikói sport, a karizma pályáinak építése is. A játék könnyen megtanulható, lendületes, vidám szórakozást ígér a vendégeknek, melyet a strand vendégei térítésmentesen próbálhatnak ki a speciális üvegből készült pályán.

A budapesti strandok kitűnő eredménnyel zárták a 2012. évi nyári szezont, a strandokat 33%-kal több vendég kereste fel, mint az előző év hasonló időszakában. A kánikula meghozta a fürdőzők kedvét, illetve számos program és szórakozási lehetőség is várta a vendégeket, mint a Széchenyi Fürdőben minden szombaton megrendezett Szecska-party, a Strandok Éjszakája, de kedvező fogadtatásra talált a Pünkösdfürdői Strand sport- és családi napja is, melyek a jövőben is megrendezésre kerülnek. A szezon zárásaként, 2012. augusztus 30-án a Gellért Fürdő nagyszabású és különleges divatbemutatóval várja vendégeit, amelyen a csinos modellek a 20-as, 30-as évek divatját idézik.

A nyári szezonban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett 13 fürdőt több mint 1.200.000 vendég kereste fel, melyek fele, azaz több mint 603.000 látogató kifejezetten a strandokat választotta. A vendégek elsősorban a Dagály Strandot (185.000 fő), a Palatinus Strandot (174.000 fő), valamint a Római Strandot (66.000 fő) keresték fel, azaz a fürdőzésre vágyók 70%-a ezt a három strandot részesítette előnyben.

Az idei strandszezonban is számos kedvezményt biztosított a BGYH Zrt. vendégeinek, elsősorban a gyerekek, családok és a nyugdíjasok részére. A szerdai, ún. Standváró Napon pedig mindenki kedvezményes jeggyel vehette igénybe a Paskál, Római, Csillaghegyi, Pünkösdfürdői és Dagály Fürdő szolgáltatásait.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. idén is lebonyolította általános iskolás tanulók részére szervezett akcióját, melynek keretén belül a vállalat egy ingyenes strandbelépőt ajánlott fel minden olyan gyermeknek, aki a 2011/2012-es tanévet kitűnő eredménnyel zárta. A felajánlást projekt jelleggel a III., XI. és XXI. kerületekben valósítottuk meg. Ennek eredményeképpen a III. kerületben 1.500, a XI. kerületben 1.300, a XXI. kerületben pedig 900 db voucher került kiosztásra a tanulók között közel 4 millió Ft értékben. Tekintettel a kezdeményezés sikerére és hasznosságára, akciónkat jövő évben is szeretnénk megvalósítani, kiterjesztve az összes budapesti kerületre.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. a jövőben is színvonalas, minőségi szolgáltatásokat kíván vendégei részére biztosítani, ennek jegyében 2013-ban a strandszezonra való felkészülés jegyében több mint hatszáz millió forintot kíván fejlesztésre, felújításra fordítani. A fejlesztések során megújulnak a Palatinus és Római Strandok csúszdarendszerei, felújításra kerül a Palatinus Fürdő termálmedencéje, számos strandon kerékpártárolók kerülnek kialakításra, valamint sor kerül a gyermekmedencék árnyékolására is.