Tavaszváró nagytakarítás a Népligetben

Tavaszváró nagytakarítás a NépligetbenTavaszváró nagytakarítás a Népligetben
Tedd meg MAgadért! – ezzel a szlogennel folytatja a FŐKERT Nonprofit Zrt. a tavaly megkezdett, nagy sikerű, önkéntességen alapuló lakossági programját. Budapest Főváros Önkormányzata és a FŐKERT Nonprofit Zrt.  immár harmadik alkalommal közös, tavaszváró nagytakarítást szervez, „Tedd meg MAgadért! elnevezéssel a Népligetben 2013. március 23-án, délelőtt 10 órától. A rendezvényt megnyitja: Dr. György István, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, Kőbánya országgyűlési képviselője Cél: elérni, hogy Budapest lakossága sajátjának érezze a fővárosi zöldterületeket. Ennek egyik legjobb módja, ha a városlakók saját maguk tapasztalják meg, hogy mennyi energiát igényel egy-egy terület rendbehozatala, illetve ha megélik az alkotás örömét. A több éves tapasztalat azt mutatja, hogy a lakosság által létrehozott, felújított, rendbe tett területekre sokkal jobban vigyáznak a jövőben. Az idén tavasszal meghirdetett és egészen késő őszig tartó önkéntes zöldítő programokkal szeretne a FŐKERT lehetőséget biztosítani a lakosságnak arra, hogy ők is tevékenyen részt vegyenek a munkákban és betekintést nyerjenek a zöldfelület gondozás rejtelmeibe. A kertészeti előképzettséget nem igénylő feladatokhoz szükséges eszközöket, illetve a szakmai irányítást természetesen a FŐKERT biztosítja a résztvevőknek. A most szombati nagytakarítás során a Planetárium környezetében szemetet szedünk, pázsitot takarítunk, valamint árvácskákat és cserjéket ültetünk. Jó idő esetén felfrissítjük a Tölgyfás játszótér homokozóját, lemossuk a játszóeszközöket és padokat festünk. Mindenkit sok szeretettel várunk!