TÜV Rheinland Kiemelt Partner díját nyerte el a FŐKERT és az FKF Zrt.

TÜV Rheinland Kiemelt Partner díját nyerte el a FŐKERT és az FKF Zrt.TÜV Rheinland Kiemelt Partner díját nyerte el a FŐKERT és az FKF Zrt.
A TÜV Rheinland több mint 20 éves magyarországi jelenléte alatt meghatározó kapcsolatokat alakított ki ügyfeleivel. Az idei év során, a cég megújulásával egyidejűleg új, még szélesebb körű partnerségek is kialakultak. A megújult TÜV Rheinland InterCert közösséget épített, értéket teremtett. A cég vezetése úgy döntött, hogy díjazza partnereit. Kiemelt Partner –díjat és szolgáltatásához híven, Tanúsítványt nyújt át Ügyfeleinek. A 2011 évi Kiemlet Partner-díjat elnyerték: FŐKERT Nonprofit Zrt. A díjat átveszi: Szabó József, vezérigazgató A Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. 1867. évi alapítása óta áll a főváros szolgálatában. Fő tevékenysége a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal megbízásából végzett zöldterületek, parkberendezések fenntartása és fejlesztése, játszóterek üzemeltetése, őrzése, továbbá zöldterületi beruházások lebonyolítása, tervezése, kivitelezése, illetve vagyongazdálkodás. Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A díjat átveszi: Szepessy Tamás, vezérigazgató-helyettes Az FKF Zrt. a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló, adott feladatok elvégzésére létrehozott társaság. A társadalom részéről egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy a hulladékkal kapcsolatos szolgáltatások maximálisan vegyék figyelembe a környezetvédelem érdekeit. A társaság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a hulladékszállítás, az újrahasznosítás és az ártalmatlanítás, a lehető legmodernebb technológiával és környezetbarát módon történjen. A 2011-ben létrehozott, Környezet-Zöld Kiválóság kategória nyertese a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. lett.