Újra indul a strandszezon Budapesten

Újra indul a strandszezon BudapestenÚjra indul a strandszezon Budapesten

Az árvíz levonulását követően a budapesti strandok hétvégétől újra várják a felfrissülni vágyókat. Új csúszdákkal, új szolgáltatásokkal, számos kedvezménnyel, családi jegyekkel, Strandváró nappal készül a BGYH az idei szezonban is.

Az árvíz levonulása és a károk részleges helyreállítása után 2013. június 13-án újra kinyitott a Dagály Fürdő és a Rudas Fürdő gőzrészlege, a Palatinus Strand pedig a Margitsziget megnyitása után lesz látogatható. Június 15-én megnyitja kapuit a Pünkösdfürdői Strandfürdő is. A többi fürdő, illetve strand, melyeket nem érintett az árvíz, továbbra is a megszokott nyitva tartással várják a vendégeket. A standfürdők zárására tervezetten szeptember 1-jén, vasárnap kerülne sor (kedvező időjárás esetén szeptember 8-án).

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. a strandszezonra való felkészülés jegyében több mint 600 millió Ft összeget fordított arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a fürdőzésre, kikapcsolódásra vágyókat. A beruházások, fejlesztések során természetesen figyelembe vették a látogatók igényeit is.

A vizesblokkok és öltözők felújítása mellett az egyik legmarkánsabb fejlesztés a Palatinus és Római Strandokon felépített új óriáscsúszda. A Palatinus Strandon került kialakításra Magyarország leggyorsabb csúszdája. A bátrabbak akár versenyeket is rendezhetnek az időmérő órák segítségével. Szintén a Palatinuson található az a csúszda, mely multimédiás elemekkel várja a fürdőzőket, így nemcsak a csúszás örömét élhetik át, hanem közben zenét hallgathatnak és fényjátékban is gyönyörködhetnek a vendégek. Míg a Római Strandon a nagyobbakat 3 különböző új óriáscsúszda, addig a kisebbeket – az iskolaév zárása után - egy vadonatúj játszótér várja. Ugyanitt június 22 - július 6-ig a Minimax csatornával közösen várják a gyerekeket izgalmas játékokkal, programokkal.

Az összes fürdőben felújították a gyerekcsúszdákat és gondoltak a sportolni vágyókra is, számukra kültéri fitness gépeket telepítenek, a Paskál és a Pünkösdfürdői strandoknál pedig kerékpártárolók várják a biciklivel érkezőket. Nem feledkeztek el a kisgyermekek védelméről sem, hiszen a gyerekmedencéket az összes strandon részleges árnyékolóval látják el. A Palatinus Strandon található felújított termálmedence pedig május közepétől várja a pihenésre, gyógyulásra vágyókat.

Strandbelépők árai

Az idei strandszezonban is számos kedvezménnyel igyekszik a BGYH a strandokra csábítani a fiatalokat, családokat és a nyugdíjasokat is, hiszen csökkentett áron, jelentős kedvezménnyel várják őket. A kitűnő bizonyítványt szerző, általános iskolai tanulóknak ingyenes strandbelépővel kedveskednek, melyet a gyerekek a bizonyítvány mellé kapnak meg a napokban zajló tanévzáró ünnepségeken. Az akciót 2012-ben projekt jelleggel három kerületben bonyolították le. A program sikerének köszönhetően idén az akciót az összes, budapesti kerületre kiterjesztették, a polgármesteri hivatalok és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ segítségével. Így több mint 10.000 belépő kerül kiosztásra.

Figyelembe véve a budapesti lakosság árérzékenységét és a fogyasztói trendeket, a strandbelépők árai minimális mértékben emelkedtek (100-400 Ft között). Ugyanakkor számos kedvezményt biztosítanak a diákok, gyerekes családok és nyugdíjasok részére. A szerdai Strandváró Napon akár 1.300 Ft-ért is hűsíthetik magukat a látogatók. A kedvezményes napon az alábbi strandok várják a fürdőzőket: Dagály, Paskál, Római, Csillaghegyi és Pünkösdfürdői Strandfürdő.

A 20 alkalmas bérletek akár 25%-os kedvezményt biztosítanak a vendégek részére.

Az egyes fürdők árai a fürdők honlapjain megtekinthetők.

Programok

A Széchenyi Fürdőben szombatonként, több mint tíz alkalommal, Szecska-party kerül megrendezésre, ahol minden alkalommal más zenei műfaj (funk, soul, R’n’B, house, dance floor, jazz, stb.) mutatkozik be. A részletes program és az aktuális információk folyamatosan nyomon követhetőek a Facebookon a Szecska, valamint az Imádom a budapesti strandokat! oldalakon.

A nyár folyamán, a BGYH tervei között szerepel a Strandok Éjszakája program megszervezése is. Emellett számos családi és sportrendezvénnyel szeretnék még színesebbé tenni a strandszezont.