Egynyári virágbemutatót tartottak a Margitszigeten

DSC_4800K
A rendezvényt dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes úr nyitotta meg, aki a Virágoskert szépségén túl a Margitszigeten jelenleg zajló és már befejezett fejlesztések fontosságát méltatta. Ezt követően Szabó József vezérigazgató úr köszöntötte a jelenlevőket, aki hangsúlyozta, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. feladatául tűzte ki a fenntarthatóság és az ökológiai szemlélet jegyében a városi zöldfelületeken az akár extenzíven, akár intenzíven, de mindenképpen ésszerűen fenntartható egynyári, illetve évelőfelületek népszerűsítését, mely a zöldterületek igényesebb megjelenésének előmozdítását hivatott szolgálni. Ennek jegyében idén a Margitszigeten több évelőágyás is kialakításra került, ezzel is tovább virágosítva a Duna koronaékszerét, a Margitszigetet.
Tovább Tovább

Szolgáltatási szünet napközben Észak-Budán

DSC_4800K

A FŐTÁV Zrt. ezúton tájékoztatja fogyasztóit, hogy karbantartási munkák miatt az Óbudai lakótelepen, a Kaszásdűlő lakótelepen, a Római lakótelepen és a Békásmegyeri lakótelepen 2014. augusztus 28-án, csütörtökön 8 órától 20 óráig a melegvíz szolgáltatás szünetelni fog. A szolgáltatás kieséssel érintett utcák teljes listáját megtekinthetik a FŐTÁV on-line munkatérképén: http://www.fotav.hu/fotav-zrt/munkaterkep/

Tovább Tovább

FIGYELEM! CSALÓK!

DSC_4800K

Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy a FŐTÁV-ra hivatkozva illetéktelenek próbáltak távfűtéses lakásokba bejutni a fővárosban – legutóbb a III. kerületben – hibaelhárításra (csőrepedésre) hivatkozva.

Tovább Tovább

Divatbemutató a Gellért Fürdőben

DSC_4800K

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Sonia Produkciós Kft. szakmai együttműködésével 2014. május 1-jén pályázatot írt ki Gellért, a divat strandja! 2014 címmel. A pályázó feladata 2-3 darabos fürdőruha/strandkollekció megtervezése volt az 1960-as, 1970-es évek vonalvezetése
, alapanyagai
, színvilága felhasználásával szabad átiratban, a mai, kortárs divatba történő újraértelmezéssel. A pályázat célja a 1940-es, 1950-es évek strandöltözékeinek modern szemléletű, mai értelmezésű feldolgozása, beemelése a hazai divatszakma iránt érdeklődő közönség látóterébe.

Tovább Tovább

Az FKF Nonprofit Zrt. augusztus 20-i ünnepi munkarendje

DSC_4800K
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan az FKF Nonprofit Zrt.munkarendje az alábbiak szerint alakul:
2013. augusztus 20. (szerda): hulladékszállítás a szerdán esedékes területekről, szelektív hulladékgyűjtés a szerdai program szerint, kerti zöldhulladék-gyűjtés a szerdai program szerint.
Az ügyfélszolgálati irodák, valamint a lakossági hulladékudvarok zárva tartanak.
Tovább Tovább